top of page

Könyvbefejezés és filmélmény [Az Útvesztő - Tűzpróba]

Aki nem olvasta a könyvet, de szeretné, az azt ajánlom, inkább ne olvassa el még ezt a bejegyzést. Aki a filmet még nem látta, az a későbbi pár mondatos kisebb spoiler kivételével elolvashatja, ha nem zavarja néhány kisebb említés erről-arról. :D (Szóval lényegében mindenki maga döntse el, hogy bevállalja-e.) Ha pedig olvastad, láttad, saját véleményed szívesen várom kommentben. :D

Na, szóval, mint a falon is láthatjátok (nevezzük így az oldalak hátterét, oldalsávját a menüsor mellett), már a harmadik részét olvasom Az Útvesztő sorozatnak. Nos, moziban akartam megnézni a második részből készült filmet, ezért már egyre inkább siettem befejezni a Tűzpróbát. Aztán gyorsan még belekezdtem még a harmadik könyve is, mert az a hír járta, hogy a filmben abból is vannak dolgok megjelenítve. Hát a könyvről most röviden annyit mondanék, mert többet nagyon nem is tudok, hogy eleinte nem tetszett annyira, eleve úgy is kezdtem neki, hogy ez rosszabb lesz, mint az előző. Aztán végül fél, vagy talán háromnegyed évig húztam, míg a múlt hetekben rágyorsítva befejeztem. Szóval így összezsúfolodva a fejemben most az egész nem ad nekem egy világos képet arról, hogy valójában tetszett-e a könyv. Nem tudom, mi is a véleményem a könyvről. Szerintem annyit mondok rá, hogy végső soron ez sem volt rossz, de nyilván a tök jó első után már nem volt annyira elbűvölően jó. De nem tudom, most így túl rajta nem érzem azt a negatív érzést vele kapcsolatban, mint az elején. Úgyhogy azt hiszem, a lezárása lehet pozitív. Már az én véleményem szempontjából. :D

A film pedig. Az elsőt is szerintem nagyon átírták, de ezt talán még jobban. És mivel még nem olvastam el a harmadik részt, ezért nem tudom, hogy mi az, ami esetleg onnan volt belerakva, de annyi biztos, hogy nem a második kötetből. Viszont ha ennek a nagy része a Halálkúrából van, akkor eléggé nagyon összekutyulták a kettőt. A film alatt nem éreztem azt, hogy meg- vagy magával ragadna, elnyerné a tetszésem vagy valamit megmozgatna bennem. A vége féle mondjuk volt egy jelenet [spoiler], amikor Thomas robbanószerrel a kezében állt, köré gyűlt Newt, Minho és asszem Serpenyő, és minden filmes tapasztalat ellenére (jajj, úgysem teszi meg, a főszereplő nem hallhat meg, és amúgy is kell, hogy legyen harmadik rész is) tényleg azt hittem, hogy felrobbantja magukat. És én tényleg elhittem, tényleg arra számítottam, hogy végül megnyomja a gombot. És persze ez nem történt meg, de én valahogy elhittem, hogy megtörténhet. Talán ennyire jó volt a színészi játék, vagy nem tudom, de már annyira akarta csinálni, annyira közel volt már, hogy megtegye. [spoiler vége]

A történet (szerintem) ennyire hasonlított (csak) a (második) könyvbelire:

A szereplők - bár a B csoportot Herrieten és Sonyan meg egy említésen kívül teljesen kihagyták belőle, és a tulajdonságok sem mindenhol stimmeltek (pl. Brenda, Teresa is, bár az valószínűleg a bizonyos történetszál kihagyása miatt -ami talán azért is nincs benne semmilyen módon, hogy ne csalódjunk benne?) (Patkányembert sem hívják ezen nevén, ha egyáltalán az ő volt, bár én gondolom, és az ő szerepe is megváltozik, esetleg megnő a történet megváltoztatásával)

Mozzanatok

- egy-két mozzanatot (apró történést) meghagytak, belecsempésztek, de az alap történet nem az eredeti volt, meghagyták például Winston sérülését, bár (oké, ezt nem sajnálom, mert a könyvben elég durva volt) másként történt, és más jellegű, Thomas és Brenda bedrogozását, csókját, amikor Thomas megjegyzi, hogy "Te nem ő vagy.", a villám eltalálja Minhot.

Helyszín

- a történet ugyanúgy Perzseltföldön játszódik (még jó hogy), egy épületbe is bemennek vihar idején, ahol végül megkergeti őket néhány Buggyant, az Alantban is járnak, bár nincs így megnevezve, és itt is belefutnak néhány Buggyantba (és egy patkányba), bár az is teljesen "új" módon történik.

A Buggyantakra elég nagy hangsúlyt fektethettek, ezek más filmekben hasonlatos zombikként néztek ki. De ezt láthattátok az előzetesben is. Viszont szerintem aki nem olvasta a könyvet, annak nincs igazán megmagyarázva, hogy mik is ezek a Buggyantak, vagy zombik, ha valaki a nevet sem tudta összekötni velük. Legalábbis nem emlékszem, hogy az első filmben mennyit mondtak el nekik erről, de szerintem ezt ilyen formában abban és ebben a filmben sem közölték velük. Nekem nem tűnt fel legalábbis az utóbbiban.

Nos, azt hiszem ennyi lenne erről. A filmet meg nézzétek meg, ha érdekel titeket, egyszer meg lehet nézni. És úgyis mindenki meg fogja nézni, aki meg akarja. :D A könyveket pedig mindenképpen érdemes elolvasni, nekem nagyon tetszik, ahogy meg vannak írva. Tetszik az író stílusa, egyszóval.

Köszönöm szépen a figyelmet, remélem senkinek nem okoztam negatív élményeket ezzel a bejegyzéssel. :D

Ajánló
Tag Cloud
Még nincsenek címkék.

Iratkozz fel :)

Feliratkoztál, köszönöm!

bottom of page